Talákozás

            5. fejezet

-       Kérdeznem kell valamit, előbb Amyről beszéltél. Tudnom kell az e- azaz Amy, akivel tegnap találkoztam és… - visszagondoltam az estére. Elég hülyén nézhettem ki, (valahogy így:----->).

-         Hé! Itt vagy? Amúgy, hogy hívnak?

-         Bocs, Jasper és ittnek, vagyis itt és Jaspernek. Tegnap találtam egy noteszt – nehezen kihalásztam a zsebemből – ezt itt. Az övé?

-         Igen, akkor biztos ő az. Szóval, vázolom az alaphelyzetet: tegnap találkoztál Amyvel és enyhén belezúgtál.

-         Hát, ja.

-         Mit csináljunk?

-         Ez jó kérdés, mondjuk, szólhatnál neki.

-         Mit mondjak? Ó, szia Amy, ma rám kiabált Jasper, akiről persze nem értesítettél. Kiderítettük te vagy e- azaz Amy. Itt lefagyna. Aztán még mondanám, hogy: ja, amúgy kint vár.

-         Inkább itt várnék, de ötletnek nem rossz, csak egy kicsit később, mert fel kell készülnöm. Főleg lelkiekben.

-         El is hiszem. Amynek nem csak lelkiekben kell felkészülni. Őhm, látod ott azt a parkot? Menj oda kb., hány óra is van?

-         Mindjárt dél.

-         Akkor sietnem kell. Mindjárt jön Amy. Legyen, mondjuk 2 óra.

-         2? Az mikor lesz még?

-         Addigra eszik meg, inkább nem sorolom. Te is fel tudsz készülni.

-         Mi lesz, ha nem akar eljönni meg, ha nem is, mondjuk… nem is gondol úgy rám, ahogy én. Nem akar megismerni.

-         Hú, nem tudom, mi történt ott. Milyen csillagok álltak együtt, vagy micsoda, de ha így beszélsz róla, neki sem lehet más véleménye.

-         Remélem. Akkor két óra. Ott fogok várni.

-         Oké, de most sietek, mert délre jön Amy. Szia.

-         Helló… ő.

-         Charlotte.

-         Helló Charlotte, és köszi!

Találkozni fogok vele. Mit mondjak? Azt sem tudom igazán, mit akarok. Nem is tudom, hogy mit érzek iránta. Azt tudom, hogy valami érthetetlen vonzalmat, de… huh.

Tényleg jó volt az a 2 óra, addigra nagyjából felkészültem.

Nem sokan jártak a parkban, egy nagyobb tömeg, ment végig az úton. Már 2 óra volt és sehol senki. Charlotte azt mondta még készülődni kell, sokat.

Lehet, hogy inkább nem akar eljönni? Mégsem érdeklem?

Elképzeltem milliószor mi fog történni, ha találkozunk. Elmondjuk egymásnak, mit érzünk, hogy nem éreztünk még ilyet. Csodálatos délutánt töltünk el és örökre együtt maradunk. Így, teljesen kijelentve elég nyálasan hangzik, de tényleg így érzek.

Igazán beleéltem magam, arra nem is gondolta, hogy nem jön el. Pedig semmi nem volt biztos. Egy ideig gondolataimmal töltöttem el az időt. Mikor órámra néztem, már majdnem 3 óra volt. Biztos nem akart találkozni velem. Elindultam.

Az első jó, ami történhetett volna velem, elúszott. Pont ezért nem mondtam el anyának. Hát, valahogy túlélem. Úgysem valószínű, hogy látom még. Ez volt az utolsó esélyem, hogy megismerjem.

Anya nem volt otthon, azt mondta el kell intézni valamit. Ingatlanügynökként dolgozik. Portsmouthban rengeteg ingatlanügynök van, ezért sűrűn helyezik át őket. Nem tudom, hogy, de Birmingham ezen a részén nincs annyi. Szóval, szükség volt egyre. Nem nagyon ismerem ezt a témát. Anya elég későn ért haza, addig még rendezgettem a szobám. Amyre gondoltam, elképzeltem magam előtt, úgy, ahogy találkoztunk. Az asztalomra dőlve aludtam el. Azt tudom, hogy Amyről álmodtam, de hogy mit, azt nem.