Megmentett sütemény !

(Amy) ( 8.fejezet) 

Csak álltam, és eszembe jutott az álmom. Az érzés, megint azt éreztem, nem akartam elengedni. Mit csináljak? Úristen, nem engedhetem, hogy elmenjen.

- Jaspeeeer! Ne, menj el! Kérlek, azért nem mentem el, mert a szüleim baleseteztek és nem tudtam róla, hogy találkoznunk kéne. Nem engedtem Charlottnak, hogy elmondja. Te jársz folyton az eszembe, az, hogy találkoztunk, és nem mentem el. - mindent elmondtam, de ő meg sem fordult, megállni, megállt, de csak nézett előre. 

- Sajnálom.- mondtam teljes szívemből. Legalább, megtudom, mit gondol. 

- Mi? - megfordult. Szerintem, nem tudta, lereagálni még ezt, a mondatot. Visszagondolva tényleg elég nagy falat lehetett. - Ez most komoly? - ha jól láttam, levegőt sem nagyon kapott! - Én azt hittem,azt hittem... elfelejtettél, hogy nem akartál eljönni, de akkor teljesen másról volt szó. 

- Igen, azóta is ezen pörgök.- csak néztem magam elé. Közelebb jött, megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. Ismét úgy álltunk, ahogy legelőször. Nem sokáig maradtunk úgy, mégis minden másodperc egy órának tűnt. Én törtem meg a csendet. Először elvigyorodtam, aztán meg is szólaltam.
-Ha gondolod, akkor... hát... öhm, elkísérhetnél.
-Ez nagyon jó ötlet. Akkor, akár indulhatunk is.- egy ideig nem szóltunk, csak mentünk némán. Néha egymásra pillantottunk, aztán gyorsan elkaptuk fejünk, és mosolyogtunk.
- Ez, elég furcsa, - mondtam - arra sem számítottam, hogy látlak még, most meg itt sétálunk.
- Én sem, azt gondoltam te nem akartál eljönni, pedig örültem, hogy találok valami jót.
-Én vagyok a jó? Ez aranyos! Ezt, hogy érted? Mármint, mért nincs semmi jó? Mért csak most találnál?
-Hát tudod, ... most költöztünk ide, és...
-Ezért nem láttalak még soha, azt hittem, nem erre laksz vagy nem is tudom. - ezt gyönyörűen megmagyaráztad Amy, gratulálok. - Szóval... ő...hát, akkor te is gondoltál..., rám. Azt hittem, teljesen mérges leszel. Lenne is okod, mi már az, hogy oda se tolom a képem, én se gondoltam volna másra.
- Nem konkrétan így, de hasonló módon gondolkodtam. Nem ilyen durván. Ha akartam volna akkor sem tudok rosszat mondani, dehogy mondani, még gondolni se rólad.
- Hú, ez ez jó. - ezt a mondatod megint, néma séta követte. 10 perc után, viszont, hát, szépen fogalmazva, rohadt nagy vihar ért el minket.
- Ez az eső. MI csomagban vagyunk vele.  - azt mondta, hogy MI. A fülem rossz, vagy tényleg azt mondta? Jó tudom, ez nem olyan mi, hogy ő meg én az mi, vagyis, igen, de nem. Csak egy átlagos, mi, de mégis igazán jó hallani.
-Sietni kéne. - javasoltam
-Felülsz? -mutatott járgányára - gyorsabb, mint gyalog.
-Igen!!
- Merre parancsolja hölgyem?
-Emlékszik, múltkori találkozásunkra - folytattam, illedelmes beszédét. - oda parancsoljon.
-Máris indulunk. 
Az úton végig bele kapaszkodtam. Átkaroltam, szívem úgy dobogott, mint még soha. Leírhatatlan élmény volt. Arcomról a mosolyt le se lehetett volna vakarni. Ez tényleg más, ennyire boldog, húú, talán még sohasem voltam. 
Mikor megérkeztünk, letámasztotta a biciklijét és beálltunk a tető alá, az ajtóhoz.
- Hát kössz a fuvart - na a búcsú - jól éreztem magam, ezen a véletlenszerű - nem randi, messze nem az - hát ... találkozáson. 
-Én is. -ez gyors volt. Mit szólnál, ha esetleg, nem erőszak, csak, jó lenne, ha...
-Igen?
-Holnap is találkoznánk? Megmutathatnád jobban a várost, ketten mégis jobb, mint egyedül.
-Ez szuper ötlet - egyből fülig érő vigyor uralta az arcom,  ez irtó hülyén nézhet ki, de nem tehetek róla. - akkor, talán eljöhetsz értem, ha neked jó.
-Hányra?
- Legyen...
 -Mondjuk 10 óra? Akkor megbeszéltük holnap tíz óra. - ez nagyon tetszett. Odamentem és egy apró puszit nyomtam az arcára.
-A fuvar ára! - erre nem szólt semmit, csak kezembe tette a tenyerét. Mosolygott, megfordult, de nem engedte el a kezem. Érezte, hogy egy kicsit megszorítja a kezem, olyan jelzéssel, hogy nem felejtettem ám el, hogy fogom a kezed. Aztán elengedte, felült a biciklire és elment. Én meg álltam és néztem utána, nekidőltem az ajtónak. Ezt nem kellett volna, mert sajnos későn hallottam meg, hogy : ,, Amy! Megjöttél? " - majd kinyílt az ajtó, én pedig bezuhantam rajta, leterítve anyát. Kezében a desszerttel.
-Bocsánat! - miután észhez tértem, a sütire vetődtem - Nincs baja! - kiáltottam. A kedvenc sütimet kell majdnem tönkre tenni.
-Kössz, igen én jól vagyok! - mondta anya és kiszedte kezem közül az isteni eledelt.
-Azt tudom, nem is kell megkérdeznem, hisz te titánból vagy. - meg van magyarázva :D .
-Nagyon megáztál? Kivel beszélgettél? - azt hiszem beavatom. Anyával elég jó a viszonyunk, még közelebb kerültünk apa halála után. Csak egymásra számíthattunk, persze utána jött Jack és segített, de előtte csak mi voltunk.
-Hát, a múltkori esőben, találkoztam egy sráccal, de nem gondoltam, hogy látom még. Ma pedig futás közben újra összetalálkoztunk, - elég lesz rövid lényegre törő mondatokban -  elkezdett szakadni az eső és hazahozott. 
-Ez klassz! És??
-Holnap is találkozunk!
-Remélem jól érzitek majd magatokat. Mesélj róla !
-Hát olyan, ahhj , tudod ! :D - anya mindig reménykedik, hogy végre olyan pasit találok, aki nem töri össze a szívem, nem mintha annyi lett volna. Csak ott van például Daniel, aki .. ha csak rá gondolok, még mindig a hideg ráz ki. Szemét alak, ne menjünk most bele. Csak annyi hogy utána senkivel sem akartam találkozni, nem hogy velem egykorú hímneműekkel.
- Rendben, ez teljes képet adott róla! Menjünk, enni kész van minden! 
Ebéd után aludtam egyet. Nem tudtam túl sokat, csak a holnapra gondoltam, hogy újra látni fogom. Így visszagondolva igazán bátor dolog volt, utána kiabálni, úgy hogy azt, hittem látni se akar. Igazi hős vagyok, ő pedig olyan aranyos.