(1.fejezet)

Szerelem első esésre 

         Már majdnem ott voltam a háznál, mikor kiejtettem a kezemből a kulcsom. Ami nem tudom hogyan sikerült, mivel úgy szorítottam, hogy ha akarják, akkor sem bírják kiszedni a kezemből. A legjobb, hogy a legnagyobb esőben ejtem el a leghatalmasabb tócsába a világon. Nagy nehezen kihalásztam a pocsolyából, de mikor felálltam megcsúsztam a sárban és sikerült elesnem, cuccaim szétrepültek.

-         Basszus! - kiáltottam! – Aztán valaki megfogta a kezem.

Amy Roger

-         Szia! Jól vagy?- Hangja mély, és bársonyos volt, teljesen elvarázsolt. Szemébe alig mertem belenézni, ez után a hang után mit válthat ki belőlem?!

-         Igen, köszi!- még mindig nem néztem fel. Segített összeszedni a holmim.

-         Hobbid pocsolyában üldögélni a szakadó esőben?- kérdezte édes mosollyal a száján.

-         Lebuktam, elég furcsa szokás- humoros is, nem csak jóképű és valószínű sohasem látom többé, ez szörnyű. Most már a szemébe néztem, leírhatatlan pillanat volt. Kék szeme megbabonázott. Haját eltakarta a kapucni, de tökéletes volt!

-         Jasper vagyok!

-         Én meg… ő izé… hát- nem voltam képes válaszolni szeme teljes kábulatba ejtett, közben karomat fogta és közelről nézett a szemembe.

-         A nevem Amy - nyögtem ki nehezen, és félénken kiszedtem kezei közül magam, aztán lefelé néztem-, Gyakran szedsz össze idegeneket az utcán? Mármint nem összeszedtél hanem, tudod…

-         Igen értem, és nem. Úgy látom, rendben vagy, úgyhogy megyek, szia és jó éjt- hadarta, majd elviharzott.

-         Szia. – kiáltottam utána- remélem, még találkozunk - utolsó mondatomat valószínű nem hallotta.

Végre az ajtóhoz értem, a sötétben alig találtam bele a kulcslyukba, de (!) azért sikerrel jártam.

-               Sziasztok!- suttogva kiabáltam, azt sem tudtam mennyi az idő. Persze anyáék még ébren voltak.

-         Bocs, hogy késtem- motyogtam- csak ha Charlottal dumálunk, nincs idő. Kint pedig…- komolyan el akarom mesélni anyunak azt a kékszemű istent, aki segített nekem? Nem tudok róla, semmit szóval nem.

-         Mi volt kint?- tudakolta Jack, anyám férje, a mostoha apám. Nagyon szerettem remek apa volt, segített anyámnak túljutni igazi apám halálán. Csúnya baleset volt, nem igazán szeretek róla beszélni.

-         Hát az, hogy akkorát estem, mint egy ház! Nagyobbat, mint a mienk- ezen jót nevettek, mivel elég nagy házunk volt.

-         Nem ütötted meg magad?- jött az aggódó kérdés anyámtól, amire persze számítottam.

-         Nem, nem, jól vagyok,-nyugtattam- csak egy nagy pocsolyába estem! Szóval csupa víz is. Megyek, átöltözöm meg ilyenek. Jó éjt nektek!

-         Szia kicsim!!

Rohantam a lépcsőn, hogy minél hamarabb ágyba kerüljek. Zuhany után be is vetettem magam a puha takarók és párnák rengetegébe. Jasperrel töltött perceimet pörgettem le magam előtt. Kék szemére gondoltam, és hogy egymás szemébe néztünk. Én pedig idióta módjára dadogtam. Mért rohanhatott el olyan gyorsan? Jó lenne tudni ki ő, és miért volt ott, mért kellett látnom, mért kellett valaki, aki megint megzavarja nyugodt szívem. Mindig találok valakit, akit el tudok képzelni magam mellett, de max. két percre látom egész életemben. Egy jó ideig nem bírtam aludni. Csak egy kék szempárt láttam magam előtt. Ez a nap kész katasztrófa holnap pedig próba…