Félreértés/10.fejezet/

(véleményeket :DD)

/Jasper/

Nem sokáig készülődtem, viszont az ajtóban megtorpantam. Vettem pár mély lélegzetet, majd közöltem magammal: "Jasper, kifogsz menni azon az ajtón!" Sikerrel jártam, mert lábaim engedelmeskedtek és elindultam.Minél közelebb értem a házukhoz, annál gyorsabban vert a szívem, de azért örültem, hogy újra látom.

/Amy/

Ma nem csak véletlenszerű találkozás lesz, hanem előre betervezett.
-Remélem szereti a cappuccinot...-mondtam Charlottnak, de inkább csak úgy magam elé beszéltem.
-Mert? Talán nem ember?
-Hát, nem vagyok biztos benne...,azt sem hiszem még el, hogy tényleg találkozunk. Ha gondolod elmehetsz mert már mind... - a mondatomat félbeszakította a csengő. Charlottal összenéztünk, nyugtató pillantást vetett rám, vagy inkább olyat, hogy nyugi... ő egy ember, nem fog megenni.
Lassan az ajtóhoz mentem, inkább odavonszoltam a testem, majd elszámoltam háromig és kinyitottam az ajtót. Ott állt, teljes valójában, és... eléggé embernek tűnt.
- Szia! - köszönt - Ugye nem jöttem túl korán?
- Nem, pont jókor!
-Neked is szia!- köszönt rá a mögöttem ácsorgó szőkeségre.
-Szia, őmm sziasztok, megyek is! - és át is bújt az ajtóra támaszkodó Jasper kezei alatt. Mindketten halkan utána köszöntünk, majd egymásra néztünk. Ismét egy hosszú, szótlan pillanat.
-Akkor indulhatunk? - kezdtem végül én a beszélgetést.
-Persze, vezess, - állt félre az ajtóból, ezzel utat nyitva nekem - nem tudom hová viszel, úgyhogy menj előre.
Nem sokat beszéltünk eleinte, először megdicsérte a ruhám, - hát csak nem lehetett hiábavaló a készülődésünk - majd kíváncsiskodott hova megyünk. Nem árultam el neki, hagy törje a fejét. Elsétáltunk egy étterem előtt, kérdően rám nézett, de én nemet intettem a fejemmel. Szerencsémre elég jó idő volt,- egyenlőre - úgyhogy a fagyizás, még benne volt a tervben. Már majdnem ott voltunk- lehetett látni a cukrászdát ahol cappucínózunk - és akkor elégedett mosollyal megszólalt:
-Sütizni fogunk!!
-Nem,nem, de a helyet eltaláltad. Megiszunk egy-egy bögre cappucínót, mit szólsz? Ja és itt olyan cappucínót lehet kapni, hogy ilyen őhhm ,minta van rajta.
-Tudom, ja, azt hiszem.
-Nyugi, finom, ez a kedvenc helyem szóval bízhatsz bennem.
Mikor benyitottunk, az orromat édes illat csapta meg, olyan igazi cukrászdás.
Találtunk egy mindkettőnknek szimpatikus asztalt az ablak mellett. Miután rendeltünk egy-egy cappucínót. olyanokról beszélgettünk, mint például miért költöztek ide, eddig hogy tetszik neki a város. Milyen volt ott ahol előtte lakott. Ahányszor kimondta, hogy Portsmouth, a szemében mindig láttam, hogy szívesen visszamenne, de elhittem azt is, hogy neki már jó itt. Mesélt a barátairól, főleg Mattről. Valószínű az összes kérdést kimerítettem, amit így első alkalommal meg lehet kérdezni egy olyan embertől akit még, nem nagyon ismersz. Ezután ő bombázott kérdések sorozatával. Kérdezett a szüleimről, mikor elmondtam,hogy apu meghalt, akkor gyorsan elnézést kért, de én megnyugtattam,hogy ez nem tabutéma. Néha...,még jó is róla beszélni.
Charlottról is beszélgettünk,Jasper még mindig igazán hálás a találka szervezése miatt, még így is, hogy nem is mentem el. Mikor láttam, hogy az asztalunk felé igyekezik a pincér,egyensúlyozva a két pohárral, feltettem egy kérdést:
-Vajon mi lesz rajta? - Jasper először értetlenül nézett, végül rá jött mire gondoltam. Letették az asztalra, a visszarohanó pincér után néztem, viszont egy szó hallatára megállt a szívem.
-Szeretlek - mondta Jasper, levegőt sem kaptam, gyorsan lesütöttem a szemem, a cappucínóra néztem és megláttam rajta a feliratot: "Szeretlek". Szerettem volna hallani a szót, de azért így,az első igazi randin nekem kicsit nagy falat lenne. Gyorsan felnéztem.
-Eddig szöveget még nem nagyon láttam, inkább figurák voltak rajtuk, de ez is jópofa.
-Ez mondjuk inkább, ilyen valentin napi szöveg, de a mindennapokban is okozhat meglepetést.- tudnám,hogy most te milyen meglepetést okoztál.
Mindketten elégedettek voltunk a cappicínóval,de mikor majdnem végeztünk-és az iszonyú szívdobogásom elkezdett csendesülni-, akkor elkezdett szakadni az eső. Akkor most vége a fagyizásnak. Jasper a reakciómat figyelte, hát csalódottságot láthatott rajta.
-A cappucínó után fagyizást terveztem, de nem valószínű, hogy így kellemes lenne.
- Max. elázna a tölcsér és csupa fagyis lenne mindenünk- felhúzott szemöldökkel meredtem rá-,csak vicc volt.
Van egy ötletem, mondjam? - bólintottam -Mivel... ez egy cukrászda- mutatott körbe - mit szólnál, ha ennék soook-soook sütit. A vendégem vagy.
-Ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza - válaszoltam úrinős ábrázattal - akkor szóljunk is a pincérnek.
Én választottam egy extra habos islert és egy szelet áfonyás túrótortát. Jasper egy szelet csokitorta és egy hatalmas zserbószelet mellett döntött.Mikor csendesedni kezdett a hirtelen jött viharszerűség, jobbnak láttuk ha elindulunk.-annak érdekében, hogy tudjunk sétálni. 
-Most te válassz! - parancsoltam rá - Merre szeretnél menni?
-Hát mivel nincs nagy tapasztalatom, menjünk...hát... jobbra, igen ez lesz a megfelelő irány.
-Én sem dönthettem volna jobban.
Miután megdicsértem döntését, megfogta a kezem és úgy indultunk el. Arckifejezéséből ítélve azt hitte, hogy majd elrántom a kezem,de nem tettem. Biztatásként rámosolyogtam,kézfogásán nem lehetett érezni az izgalmat, az idegességet. Teljes nyugalommal töltött el,...szeretettel.

/Jasper/


IGEN!!! Együtt sétáltunk, és ha ez nem lenne elég, kézen fogva. Először bátortalanul fogtam meg kezét, de mikor nem láttam rajta idegességet, és nem tett semmi olyat amivel jelezné, hogy ezt ne csináljam, már nyugodtan fontam ujjaimat, az övéi közé. Úgy sétáltunk, mint akik már egy-két évszázada együtt vannak. Úgy, mint az idős, sokat megélt párok. Szótlanul mentünk, aztán egy parkhoz értünk, Amy mindenféleképpen be akart menni. Beleegyeztem, miért is ne?! Leültünk egy padra. Elmesélte, hogy kiskorában, sokszor voltak itt. Fagyiztak, vagy éppen sütiztek,aztán kijöttek játszani. Annyira aranyos volt, ahogy beszélt. Aztán, mikor megpihent, egymás szemébe néztünk, közelebb hajoltam, kezemet füle mögé helyeztem és megcsókoltam. Rövid, de érzéki csók volt. Ismét szemébe néztem, apró mosoly ejtett arcán, majd közel húzott és megcsókolt. Teljesen kikapcsoltam, csak ajkaira koncentráltam, ahogy számhoz értek, kicsit elhúzódtak és ismét összeértek. Szánk szinte összeforrt. Nem akartam abbahagyni, de azért vannak határok. Hátra dőltem a padon ő pedig ölembe hajtotta fejét. Hajtincseivel játszadoztam. Néha felpillantott, de egy órát biztosan ilyen szótlanul töltöttünk el.

Készülődés/9.fejezet/

/Jasper/ 

Hazafelé és utána is olyan  voltam,mint egy zombi, mint egy agyhalott, szerelmes zombi. Csak néztem magam elé, és...,várjunk csak, nincs semmi és, ennyiből álltam ki. Viszont egy idő  után a bambaság átment idegességbe. Holnap TÉNYLEG találkozni fogok VELE. Vajon mit eszelt ki? 

Nem elég, hogy láttam, hogy látni fogom, hanem a fuvar ára. Akkor nem akartam otthagyni, a kezét is azért fogtam meg,de muszáj volt elindulnom. Le is mentem bevégezni az eltervezett kosarazást. Vacsorára vonszoltam be magam.

Ez az egész olyan húú, olyan furcsán jó vagy jón furcsa. Nem voltam én ilyen, hogy ennyire érdekeljen valaki. Sőt igazán semmi sem érdekelt. Elkezdtem valamit, majd abba hagytam. Nem kötött le semmi, de ő, ő aztán leköt, és ez folytonos, meg nem szűnő érzés. Ami a gyomromban kezdődik, majd egész testemen végigfut. Amitől kiráz a hideg, még is nagyon kellemes.

/Amy/

Tv-ztem, ettem, és nem telt az idő. Talán felhívom Charlottot, mi van vele meg Adammel, annyira édesek lennének együtt, ő neki Mr.Igazi.

 NEM VESZI FÖL. Akkor még ott van náluk, vagy elmentek valahova.Az elmenésről jut eszembe,hova vigyem Jasperrt? Talán elviszem cappuccinozni, aztán meg... hát, még nem tudom. Sétálnunk is kéne, akkor...mondjuk elmegyünk...ajjjj, nem jut eszembe semmi. 

Pont jókor csörgött a telefonom, Charlotte volt az:

-Szia Amy! Láttam kerestél. Bocs, de Adammel sétálni voltunk. Mit akartál mondani?

-Szerinted? Adamről akartam kérdezni, viszont velem is történt egy két dolog, de előbb mesélj te.
-Hát, húúúú- sóhajtott úgy, mint aki egy maratont futott le- még most sem hiszem el, olyan volt, mint egy álom ami most is tart, olyan aminek sosem akarod a végét. - olyan boldogsággal teli hangon beszélt, mint aki most is rózsaszín fellegek között jár.
-Akkor azt hiszem, eszméletlenül sikerült a mai nap.
-Igeeen, - nyújtotta hosszan szerelmesre, ezt az egyszerű választ- de veled mi történt? - tette fel szinte reflexből a kérdést. 
-Hát..., a találkozásunk...,ugye elmaradt, én pedig elmentem futni. 
-Amy figyelj, a telefonon keresztül is látom,hogy vigyorogsz.-igaza volt, a mosolyom elfoglalta az egész arcom.
- Na jó, belehúzok, futás közben valami hangot hallottam hátranéztem és Jasper volt az,elesett biciklivel.
-Mi? - olyan hangosan kiáltott a telefonba, hogy ketté állt a fülem, majd iszonyú nevetés hagyta el torkát.
-Tényleg így volt, - kuncogtam én is, hisz elég röhejes  -aztán pedig... - a helyett, hogy befejezhettem volna mondandóm, Charlotte ál felháborodással közölte:
-Persze! Én minimum fél óráig szerveztem, hogy találkozzatok, meghallgattam egy idegen érzelmeit, te pedig elmész futni és tessék. - pár másodpercig csönd uralkodott, majd egyszerre tört ki belőlünk nevetés.
 - Komolyan most már, részleteket kérek!! Gyorsan,gyorsan!
 -Nem sok történt, hazakísért beszéltünk arról, hogy nem felejtettük el a másikat és, hogy nem mérges rám, amiért nem mentem el.Teljesen megértette a helyzetet.
-De éééédes! Ez a semmi is olyan aranyos!
-Ja, és holnap találkozunk!
-Találkoztok(?),  és ezt csak így ide "dobod"?
-Bocs, segíts kitalálni, hogy cappuccinozás  után, mit csináljunk, hogy közben sétálni is tudjunk??
-Ezt komolyan kérdezed? Nem is tudom, ja, de tudom FAGYIZNI!!
-Hogy ez nem jutott az eszembe!! -szinte láttam magam előtt Charlottot  ahogy "kétségbeesésében" fejét üti. - Akkor meg van a program, de nagyon ideges vagyok! Már 10-re itt lesz.
-Tudod mit? Holnap elmegyek reggel hozzátok, és felkészítelek, így bepótoljuk a mai napot! Rendben?
-Arra nagy szükségem lenne!Köszönöm! Akkor 8-ra itt leszel?
-Nyugi, olyan dögös leszel, hogy le sem tudja rólad venni a szemét!
-Azt hiszem, le kéne tenni a telefont, el lennék még egy ideig, de akkor is! Aludj jól!
-Oké, holnap találkozunk! Jó éjt!


Későn tudtam elaludni, vártam, hogy valami hiper szuper álomban lesz részem, de csalódnom kellett. Ellenben, a vártnál sokkal pihentetőbb alvásban részesültem.
 Charlotte betartotta ígéretét, pontban 8-kor csengetett az ajtón. Meglepetésemre 40 kiló ruhával lépett be az ajtón. Számítottam egy két dologra,de erre?
-Mit raboltál ki?- kérdeztem.
-A szekrényemet, mi mást?
-Hát, mondjuk a... legközelebbi 3 plázát.
-Kellenek, vagy nem?
-Gyere - hogy hozhatta el őket? - segítek.UUhh, ez van vagy 7 tonna.

Amy ruhája

Felcipelni az emeletre szép kis mutatvány volt, a cirkuszban is megállhatta volna a helyét. A ruhákat szétpakoltuk az ágyra. Az ágy olyan volt mint egy ruha dzsungel, amiben a színek a virágok.
Charlotte közölte velem, hogy forduljak el, mert támadt egy ötlete. Szó nélkül engedelmeskedtem.
-Kész vagy már? - türelmetlenkedtem.
-Egy perc, tényleg egy perc! Éééés... kész is! Megfordulhatsz! Na? 
-Ez pont az én stílusom. - egy egyszerű farmert, egy hosszú, horgolt pólót, egy vékonyabb dzsekit választott. Angliában, sajnos a nyarak sem olyan melegek,mit máshol, mindig kell, hogy legyen az embernél, legalább egy pulcsi. Később kiegészítőként még egy virágmintás kendőt,egy barnás fülbevalót és egy övet választottunk, ami hasonló színű, mint a dzseki. Szeretem a pasztell színeket. -Köszönöm, ha te nem vagy 10 előtt 2 perccel se lettem volna kész. Te meg ránézel egy ruha hegyre és tudod, melyik az "igazi".
-Hát igen- mondta elégedett vigyorral - ez a tehetség.- egymást megölelve nevettünk. - Akkor... jöhet a hajad. Arra gondoltam,hogy egyszerűen elölről, mindkét oldalról egy-egy tincset hátratűzök. Mit szólsz?
-Az jól hangzik, de ha esetleg megcsinálnád, akkor konkrétabb  véleményt is tudnék mondani.
-Na, gyere!
Miután Charlotte elkészítette a remekművet, megvilágosodtam,tényleg nem lehetett volna máshogy elmagyarázni, lehet, hogy az én felfogásommal van gond.
-Még csak 9 óra- panaszkodtam- és már is kész vagyunk, ami rendben van, de addig valamit csinálni kéne.
-Mondjuk enni? Ha jól tudom, nem reggeliztél,mit szólnál egy kis tükörtojáshoz?
Szó nélkül belementem, a tojás bárhogy jöhet. A reggeli hosszúra sikeredett, mert evés helyett mindig elkalandoztam a "jövőbe"...

Megmentett sütemény !

(Amy) ( 8.fejezet) 

Csak álltam, és eszembe jutott az álmom. Az érzés, megint azt éreztem, nem akartam elengedni. Mit csináljak? Úristen, nem engedhetem, hogy elmenjen.

- Jaspeeeer! Ne, menj el! Kérlek, azért nem mentem el, mert a szüleim baleseteztek és nem tudtam róla, hogy találkoznunk kéne. Nem engedtem Charlottnak, hogy elmondja. Te jársz folyton az eszembe, az, hogy találkoztunk, és nem mentem el. - mindent elmondtam, de ő meg sem fordult, megállni, megállt, de csak nézett előre. 

- Sajnálom.- mondtam teljes szívemből. Legalább, megtudom, mit gondol. 

- Mi? - megfordult. Szerintem, nem tudta, lereagálni még ezt, a mondatot. Visszagondolva tényleg elég nagy falat lehetett. - Ez most komoly? - ha jól láttam, levegőt sem nagyon kapott! - Én azt hittem,azt hittem... elfelejtettél, hogy nem akartál eljönni, de akkor teljesen másról volt szó. 

- Igen, azóta is ezen pörgök.- csak néztem magam elé. Közelebb jött, megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. Ismét úgy álltunk, ahogy legelőször. Nem sokáig maradtunk úgy, mégis minden másodperc egy órának tűnt. Én törtem meg a csendet. Először elvigyorodtam, aztán meg is szólaltam.
-Ha gondolod, akkor... hát... öhm, elkísérhetnél.
-Ez nagyon jó ötlet. Akkor, akár indulhatunk is.- egy ideig nem szóltunk, csak mentünk némán. Néha egymásra pillantottunk, aztán gyorsan elkaptuk fejünk, és mosolyogtunk.
- Ez, elég furcsa, - mondtam - arra sem számítottam, hogy látlak még, most meg itt sétálunk.
- Én sem, azt gondoltam te nem akartál eljönni, pedig örültem, hogy találok valami jót.
-Én vagyok a jó? Ez aranyos! Ezt, hogy érted? Mármint, mért nincs semmi jó? Mért csak most találnál?
-Hát tudod, ... most költöztünk ide, és...
-Ezért nem láttalak még soha, azt hittem, nem erre laksz vagy nem is tudom. - ezt gyönyörűen megmagyaráztad Amy, gratulálok. - Szóval... ő...hát, akkor te is gondoltál..., rám. Azt hittem, teljesen mérges leszel. Lenne is okod, mi már az, hogy oda se tolom a képem, én se gondoltam volna másra.
- Nem konkrétan így, de hasonló módon gondolkodtam. Nem ilyen durván. Ha akartam volna akkor sem tudok rosszat mondani, dehogy mondani, még gondolni se rólad.
- Hú, ez ez jó. - ezt a mondatod megint, néma séta követte. 10 perc után, viszont, hát, szépen fogalmazva, rohadt nagy vihar ért el minket.
- Ez az eső. MI csomagban vagyunk vele.  - azt mondta, hogy MI. A fülem rossz, vagy tényleg azt mondta? Jó tudom, ez nem olyan mi, hogy ő meg én az mi, vagyis, igen, de nem. Csak egy átlagos, mi, de mégis igazán jó hallani.
-Sietni kéne. - javasoltam
-Felülsz? -mutatott járgányára - gyorsabb, mint gyalog.
-Igen!!
- Merre parancsolja hölgyem?
-Emlékszik, múltkori találkozásunkra - folytattam, illedelmes beszédét. - oda parancsoljon.
-Máris indulunk. 
Az úton végig bele kapaszkodtam. Átkaroltam, szívem úgy dobogott, mint még soha. Leírhatatlan élmény volt. Arcomról a mosolyt le se lehetett volna vakarni. Ez tényleg más, ennyire boldog, húú, talán még sohasem voltam. 
Mikor megérkeztünk, letámasztotta a biciklijét és beálltunk a tető alá, az ajtóhoz.
- Hát kössz a fuvart - na a búcsú - jól éreztem magam, ezen a véletlenszerű - nem randi, messze nem az - hát ... találkozáson. 
-Én is. -ez gyors volt. Mit szólnál, ha esetleg, nem erőszak, csak, jó lenne, ha...
-Igen?
-Holnap is találkoznánk? Megmutathatnád jobban a várost, ketten mégis jobb, mint egyedül.
-Ez szuper ötlet - egyből fülig érő vigyor uralta az arcom,  ez irtó hülyén nézhet ki, de nem tehetek róla. - akkor, talán eljöhetsz értem, ha neked jó.
-Hányra?
- Legyen...
 -Mondjuk 10 óra? Akkor megbeszéltük holnap tíz óra. - ez nagyon tetszett. Odamentem és egy apró puszit nyomtam az arcára.
-A fuvar ára! - erre nem szólt semmit, csak kezembe tette a tenyerét. Mosolygott, megfordult, de nem engedte el a kezem. Érezte, hogy egy kicsit megszorítja a kezem, olyan jelzéssel, hogy nem felejtettem ám el, hogy fogom a kezed. Aztán elengedte, felült a biciklire és elment. Én meg álltam és néztem utána, nekidőltem az ajtónak. Ezt nem kellett volna, mert sajnos későn hallottam meg, hogy : ,, Amy! Megjöttél? " - majd kinyílt az ajtó, én pedig bezuhantam rajta, leterítve anyát. Kezében a desszerttel.
-Bocsánat! - miután észhez tértem, a sütire vetődtem - Nincs baja! - kiáltottam. A kedvenc sütimet kell majdnem tönkre tenni.
-Kössz, igen én jól vagyok! - mondta anya és kiszedte kezem közül az isteni eledelt.
-Azt tudom, nem is kell megkérdeznem, hisz te titánból vagy. - meg van magyarázva :D .
-Nagyon megáztál? Kivel beszélgettél? - azt hiszem beavatom. Anyával elég jó a viszonyunk, még közelebb kerültünk apa halála után. Csak egymásra számíthattunk, persze utána jött Jack és segített, de előtte csak mi voltunk.
-Hát, a múltkori esőben, találkoztam egy sráccal, de nem gondoltam, hogy látom még. Ma pedig futás közben újra összetalálkoztunk, - elég lesz rövid lényegre törő mondatokban -  elkezdett szakadni az eső és hazahozott. 
-Ez klassz! És??
-Holnap is találkozunk!
-Remélem jól érzitek majd magatokat. Mesélj róla !
-Hát olyan, ahhj , tudod ! :D - anya mindig reménykedik, hogy végre olyan pasit találok, aki nem töri össze a szívem, nem mintha annyi lett volna. Csak ott van például Daniel, aki .. ha csak rá gondolok, még mindig a hideg ráz ki. Szemét alak, ne menjünk most bele. Csak annyi hogy utána senkivel sem akartam találkozni, nem hogy velem egykorú hímneműekkel.
- Rendben, ez teljes képet adott róla! Menjünk, enni kész van minden! 
Ebéd után aludtam egyet. Nem tudtam túl sokat, csak a holnapra gondoltam, hogy újra látni fogom. Így visszagondolva igazán bátor dolog volt, utána kiabálni, úgy hogy azt, hittem látni se akar. Igazi hős vagyok, ő pedig olyan aranyos.

7. fejezet

A Bicikli bosszúja

Már is 10 óra? Ott kell lennem kb. ... 10 perce. Akkor, felhívom Charlottot, ne aggódjon.
Kicsöng ( KICSÖNG: Katicának)- Szia, Amy vagyok !
- Na nem mondod? Talán kijelezte a telefonom? Na, merre vagy csajszi?
- Booooocsánat! Nem néztem az időt? Azonnal megyek!
- Amy, nem halaszthatjuk el a sétálást? Itt van... ő Adam!
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, -sikítottam mint egy idióta, Adam egy fiú ( nem gondoltátok volna ), Charlotte kb. 3 éve bele van zúgva - komoly, hogy, hogy hogyan?
- Találkoztunk, és beszélgettünk és egyszer csak itt van. Ugye nem baj?
-Tudod, ami neked öröm nekem is! Így..., legalább elmegyek futni!
-Köszönöm, szuper vagy, akkor sietek, mert már vár.
-Menj menj, sok sikert!
Na akkor program változás! Sokat szoktam futni, az is jót tesz. Hangos zene, pihenés, ez kikapcsol.
-Hol a fenében van a cipőm? ANYA!! Nem tudod,hol a cipőm? -ha valami nincs meg, anya megtalálja .
- Szobádban, az asztal alatt!
-Köszönööm!



" Baby you light up my world like nobody else "  A legjobb zene futáshoz ( http://www.youtube.com/watch?v=QJO3ROT-A4E ) . Ha senki, vagy legalább is kevés ember van a közelben, akkor teli torokból üvöltök. 
Hetente 2-szer 3-szor szoktam futni, mert JÓ. Megmagyarázhatatlan okból szeretem. Olyan, ... mért ne?
Az álmomon gondolkodtam, miért álmodtam vele? Na jó, ez hülye kérdés, mert érdekel és idegesít, hogy nem tudok róla semmit. Az az álom, olyan nagyon furcsa volt. Féltem mégis, tökéletes volt, nem mertem megmozdulni, de mégis futni akartam. Csak VELE lenni, ez volt a lényeg. A félelem jelenléte mit akar jelenteni, talán azt, hogy ez új érzés, hogy nem kéne, hagynom. Valamit tennem kell? Csak erre tudtam gondolni. Nem hagyott nyugodni, csak pörgött az agyam.
 A hátam mögött valami csörrenést hallottam, megálltam és akkor... megláttam Őt. Elesett a biciklivel, először megijedtem, majd magamban nevettem. Rájöttem, hogy bámulom, ott próbál kikászálódni a bicikli alól én pedig nézem és nem segítek, el se megyek, csak... vagyok. Hát akkor odamegyek, rendben. Még mindig nem indultam el. Amy, hahó. Akkor:
- Hé, jól vagy? -odakocogtam, leszedtem róla a biciklit. Valószínű nem figyelte ki vagyok, mert mikor felnézett, kb. úgy lefagyott mint én.
Amy? - kérdezte, olyasmi hangon, mint ahogy én bemutatkoztam neki.
-Igen. Nem ütötted meg magad... Jasper. - akkorát nyeltem, ez neki is feltűnhetett, mert jót kuncogott.
- Nem, minden oké. - a tekintete zavart volt, úristen, hát hogyne, nem mentem el a találkozóra. Hogy felejthettem el? Nem tudtam megszólalni, én hülye. Azzal kellett volna kezdenem, de ... így?
-Hát..
-Őhm, akkor én megyek, szia.
- Szia. - Basszus, ne, a 2. esélyemet, ami biztos az utolsó, nem használtam ki. Miután elindult, ott álltam, meg sem fordultam. Csak álltam...

(Jasper, találkozás)

Arra ébredtem, hogy valami szúrja az arcom. Egy ceruza, remek. Mikor lementem anya helyett, csak egy cetlit találtam:

Reggeli után zuhanyoztam. Na akkor mit csináljak? Lementem a kertbe, nem is láttam még mindent. A régi kertünk kétszer beleférne a mostaniba. Mindent fű borít,  egyik fele teli van virágokkal. A másikon pedig van egy kis focikapu, meg kosárpalánk. Akkor dobáljunk. Felrohantam a labdámért. Lefele jövet felbuktam. Visszanézek és mibe sikerült elnyalnom, hát ... a biciklimbe. Most komolyan, egy biciklibe? Biztos azt akarja, hogy vigyem el egy körre. Gyere bébííí. Jó mód arra, hogy jobban megismerjem a várost. 

Érzelmek ( 6. fejezet)

(/Amy/ 2.fejezet folyt.)

-         Mindegy, el kell, hogy mondjak valamit. Ha te ezt megtudod… - elkezdett csörögni a telefonom, gyorsan felkaptam.

-         Haló! Igen, Amy Roger! Mi csoda? Jól vannak?  Azonnal megyek.

-         Mi az? Amy!!!!

-         Anyáék baleseteztek, de nem lett komolyabb bajuk. Kórházban vannak, vizsgálatokon vagy mit tudom én. Anyukád el tud vinni?

-         Igen, de mondanom kell valamit. Találkoztam…

-         Nem! Nem lehet olyan fontos, menjünk már!

-         Rendben, de…

-         Charlotte, légy szíves!

Gyorsan odaértünk. Anya kint volt a váróban, megvizsgálták, semmi baja nem volt. Jacknak viszont eltört a lába, azért maradtak még bent.

Azért ijedtem meg annyira, mert apám is autóbalesetben halt meg. Meg, gondolom más is így reagálna, ilyen hírre. Induláskor rájöttem, hogy Charlottéknál hagytam a táskám. Megbeszéltük, hogy elvisznek, onnan majd gyalog megyek. Kb. 2 sarokra laknak tőlünk.  Charlotte egész úton furcsa volt. Nem mondta el, hogy mi baja van, majd otthon. Nem szekáltam vele, úgysem mondja el, ha nem akarja.

Mikor megérkeztünk, egyből megállítottam, még kint az udvaron.

- Na, mond! Mi van?

- Hát, tudod… Basszus, ki fogsz akadni.

- Ugye nem Daniellel kapcsolatos? – EX

- Nem, na, szóval, ta találkoztam, J… Ja…

- Kinyögöd még ma?

- Oké, találkoztam Jasperrel, megbeszéltem vele, hogy 2-kor találkoztok a parkban!

- Jasperrel? Akivel összefutottam? Holnap találkozunk? Ez komoly?  Hogy hoztad össze? Ez szuper.

- Amy! Az a helyzet… hogy ma 2-kor.

- Mi? Nem.

- Tudtam, hogy rosszul fogsz reagálni, nyugi, nagylevegő. Kérlek, ne haragudj. El akartam mondani, de jött a telefon, és mondtad, hogy ne mondjam, és persze igazad volt.

- Egyáltalán, hol találkoztatok?

- Mi előtt jöttél, elmentem boltba. Visszafelé találkoztam, Summerrel. Megkérte, hogy segítsek neki, de ez nem fontos. Jasper, pedig meghallotta a neved, és oda jött és beszéltünk. Rájöttünk, tényleg te vagy az, megbeszéltük, hogy…

- Találkozunk a parkban én pedig, NEM MENTEM EL!!!! Akkor, ő keresett engem. Nem felejtett el? Éreztem, hogy más, de azt hittem, csak az én részemről.

- Nem!!!!!!!!! Teljesen beléd zúgott, én meg elcsesztem. Ne haraguuuuuudj!

- Nem haragszok, csak tudom, hogy lett volna esélyem. – Charlotton látszott, az igazi megbánás. Tényleg nem ő tehet róla, csak, ajjjjj, olyan jó lett volna. Nem sokat maradtam. Megbeszéltük, holnap sétálni megyünk, és kivesézzük az ESETET!

Otthon anyáék beszélgettek, a kocsi javítását intézték. Anya teljesen jól van, viszont Jacknek eltört a sípcsontja. Egy ideig lent maradtam velük. Aztán le is feküdtem, semmi vacsora, vagy valami hasonló.

Azt hiszem, ennyi rossz, egy embernek, egy napra, nagyon sok.  Nem tudott az agyam gondolkodni semmin. Hagytam is az egészet, gyorsan elért az álom. Rólam és Jasperről szólt. Valami erdőszerű helyen lehettünk. Arra emlékszem, hogy nagyon féltem, de ő megmentett. Na, hogy mitől, arról gőzöm sincs.

Elég furcsa, valahogy rám vall. Az érzelmeim az álmokban furcsán jelennek meg, de hogy ez milyen érzelmet takar, azt nem tudom.

TÉRKÉP :DD

Ez egy TÉRKÉP :PP  
1: Amy háza            4: Charlotte háza
2:Jasper háza           5: park
3:A Bolt                     a: Jasper-Amy ELSŐ találkozása 

Csak, hogy tudjátok, hogy képzelem el azt, hogy milyen távolságra laknak egymástól. Mi merre van.
A furcsa vonalak az utakat ábrázolják :D Remélem, hogy átlátható.

Talákozás

            5. fejezet

-       Kérdeznem kell valamit, előbb Amyről beszéltél. Tudnom kell az e- azaz Amy, akivel tegnap találkoztam és… - visszagondoltam az estére. Elég hülyén nézhettem ki, (valahogy így:----->).

-         Hé! Itt vagy? Amúgy, hogy hívnak?

-         Bocs, Jasper és ittnek, vagyis itt és Jaspernek. Tegnap találtam egy noteszt – nehezen kihalásztam a zsebemből – ezt itt. Az övé?

-         Igen, akkor biztos ő az. Szóval, vázolom az alaphelyzetet: tegnap találkoztál Amyvel és enyhén belezúgtál.

-         Hát, ja.

-         Mit csináljunk?

-         Ez jó kérdés, mondjuk, szólhatnál neki.

-         Mit mondjak? Ó, szia Amy, ma rám kiabált Jasper, akiről persze nem értesítettél. Kiderítettük te vagy e- azaz Amy. Itt lefagyna. Aztán még mondanám, hogy: ja, amúgy kint vár.

-         Inkább itt várnék, de ötletnek nem rossz, csak egy kicsit később, mert fel kell készülnöm. Főleg lelkiekben.

-         El is hiszem. Amynek nem csak lelkiekben kell felkészülni. Őhm, látod ott azt a parkot? Menj oda kb., hány óra is van?

-         Mindjárt dél.

-         Akkor sietnem kell. Mindjárt jön Amy. Legyen, mondjuk 2 óra.

-         2? Az mikor lesz még?

-         Addigra eszik meg, inkább nem sorolom. Te is fel tudsz készülni.

-         Mi lesz, ha nem akar eljönni meg, ha nem is, mondjuk… nem is gondol úgy rám, ahogy én. Nem akar megismerni.

-         Hú, nem tudom, mi történt ott. Milyen csillagok álltak együtt, vagy micsoda, de ha így beszélsz róla, neki sem lehet más véleménye.

-         Remélem. Akkor két óra. Ott fogok várni.

-         Oké, de most sietek, mert délre jön Amy. Szia.

-         Helló… ő.

-         Charlotte.

-         Helló Charlotte, és köszi!

Találkozni fogok vele. Mit mondjak? Azt sem tudom igazán, mit akarok. Nem is tudom, hogy mit érzek iránta. Azt tudom, hogy valami érthetetlen vonzalmat, de… huh.

Tényleg jó volt az a 2 óra, addigra nagyjából felkészültem.

Nem sokan jártak a parkban, egy nagyobb tömeg, ment végig az úton. Már 2 óra volt és sehol senki. Charlotte azt mondta még készülődni kell, sokat.

Lehet, hogy inkább nem akar eljönni? Mégsem érdeklem?

Elképzeltem milliószor mi fog történni, ha találkozunk. Elmondjuk egymásnak, mit érzünk, hogy nem éreztünk még ilyet. Csodálatos délutánt töltünk el és örökre együtt maradunk. Így, teljesen kijelentve elég nyálasan hangzik, de tényleg így érzek.

Igazán beleéltem magam, arra nem is gondolta, hogy nem jön el. Pedig semmi nem volt biztos. Egy ideig gondolataimmal töltöttem el az időt. Mikor órámra néztem, már majdnem 3 óra volt. Biztos nem akart találkozni velem. Elindultam.

Az első jó, ami történhetett volna velem, elúszott. Pont ezért nem mondtam el anyának. Hát, valahogy túlélem. Úgysem valószínű, hogy látom még. Ez volt az utolsó esélyem, hogy megismerjem.

Anya nem volt otthon, azt mondta el kell intézni valamit. Ingatlanügynökként dolgozik. Portsmouthban rengeteg ingatlanügynök van, ezért sűrűn helyezik át őket. Nem tudom, hogy, de Birmingham ezen a részén nincs annyi. Szóval, szükség volt egyre. Nem nagyon ismerem ezt a témát. Anya elég későn ért haza, addig még rendezgettem a szobám. Amyre gondoltam, elképzeltem magam előtt, úgy, ahogy találkoztunk. Az asztalomra dőlve aludtam el. Azt tudom, hogy Amyről álmodtam, de hogy mit, azt nem.

Képtelenség ( 4.fejezet)

Az utolsó kanyarnál voltam, mikor megláttam egy lányt. Háttal guggolt nekem, és valamit keresett.

-         Szia, jól vagy? –kérdeztem félénken, miközben megfogtam kezét. Azt mondta jól, de nem nézett föl. Talán megijesztettem? Segítettem felszedni szétszórt dolgai, próbáltam humoros lenni, de elég gázra sikeredett. Azt hiszem, neki bejött. Mikor szemembe nézett, egy pillanatra megállt körülöttünk az idő.

Hogy megtörjem a csendet, bemutatkoztam, kezét még mindig nem engedtem el. Egy kis dadogás után sikerült kinyögnie: - „A nevem Amy.” –gyönyörű név. Nem akartam ott hagyni, még órákig tudtam volna nézni, ahogy ott áll, vizes ruhában, viszont ő kibújt kezeim közül. Azt hiszem kellemetlen volt neki. Kérdezett még valamit, de nem is emlékszem, pedig válaszoltam is. Miután elrobogtam, kiabált valamit, de nem hallottam. Az úton végig azon vergődtem, hogy mit gondolhat, miért húztam el a csíkot.

Most visszaforduljak? Meg se találnám. Abban biztos vagyok, hogy látnom kell még…

-         Szia anya, megjöttem!

-         Eltévedtél talán, hogy ilyen sokáig tartott? – közben leültem enni

-         Nem, csak visszafele rossz utcán jöttem be. – nem mondom el, biztosan örülne neki, de ha nem látom többet, akkor meg tudná, hogy bánt.

-         Na szép! Még az első napon eltévedsz, mi lesz velem nélküled?

-         Nyugi anyu, holnap már csukott szemmel is eltalálok. Kössz a kaját, megyek aludni, jó éjt!

-         Szia! Aludj jól!

Holnap első dolgom, hogy megkeresem! Meg kell tudnom róla valamit a nevén kívül is, főleg, hogy mit gondol…

Miután felkeltem, gyorsan el akartam indulni, de nem tudtam, hogy hol kezdjem. Aztán bevillant, visszamegyek oda, ahol tegnap találkoztunk. Könnyen odataláltam „csukott szemmel”, de nem találtam ott senkit, csak egy szétázott jegyzettömböt. Nem volt kivehető belőle semmi, de azért eltettem. Valószínű az övé. Egy ideig vártam. Leültem egy padra, többször felkaptam a fejem, de sosem ő volt az. Úgy döntöttem máshol is „kutatok”.

Kb. 20 perce bolyongtam, mikor egy beszélgetés közben meghallottam valamit.

-         Bocsi, de nem tudok ma elmenni, mert Amyvel leszek.

-         Nem baj, majd máskor. Akkor szia!

-         Bocs még egyszer, és szia!

-         Megállt bennem az ütő, tényleg róla beszél? Sikeres lenne a „kutatásom”. Igaz, azért indultam, hogy megtaláljam, de nem gondoltam bele, mi lesz akkor, ha tényleg találkozunk.  Lehet, hogy benne nem mozdult meg semmi. Sima találkozás volt. Mire felfigyeltem magammal folytatott eszmecserémből, nem láttam a szőke lányt. Az egyetlen esélyemet is elveszítem? Aztán, szerencsémre megállt. Utána szaladtam.

-  Hé, figyelj! Hahó! -csak észre vegyen. Elkezdte keresni a hangot. Nehezen, de észrevett.

- Szia!

- Kérdeznem kell valamit, előbb Amyről beszéltél. Tudnom kell az -e az az Amy akivel tegnap találkoztam és...

Új hely, új érzelmek ( 3.fejezet) /Jasper/

Rendben, mindenem meg van, dobozok a kocsinál, maradék cucc a táskámban én magamnál vagyok. Akkor kész, szia szoba, szia ágy, szia…

-         Jasper haladnál?- basszus, nem is figyeltem az időt, anya leszedi a fejem.

-         Megyek már-le a lépcsőn és-itt vagyok!

-         Minden meg van?- nem anya, azért voltam fenn, hogy el ne induljunk.

-         Ja, mehetünk, kivéve, ha nem maradnál?- mond, hogy na jó maradjunk itthon, tudom, hogy nem szeretnél elmenni.

-         Tudom, hogy nem szeretnél elmenni- ezzz aaaaz -, Ne félj, jó lesz. Biztos találsz barátokat. - mondtam, hogy azt túlélem, az igazi barátokkal fenn tudom tartani a kapcsolatot. A bunkók meg elveszhetnek, az örök homályban.

-         Mondtam, hogy nem ez a baj, hanem a hely, az emlékek. –hiába vettem érzelmesre a lapot, semmi esélyem

-         Induljunk jó? Nem akarom megváratni a fuvarozókat!

-         Rendben. - mit tehetnék?

 Portsmouth gyönyörű város. Azt szeretem benne, hogy hiába olyan hatalmas, és hiába ennyi benne az ember, mindig van egy nyugodt hely, ahol kiszellőztetheted a fejed. Ráadásul víz mellett van, én pedig imádok úszni. El kell költöznünk anyám munkája miatt, mert áthelyezték. Nem szívesen hagyom itt ezt a helyet, itt nőttem fel, itt éltem a kis életemet. Eddig szerencsésen megúsztuk az áthelyezést. Anya viszont tudta, hogy egyszer bekövetkezik. Jobban örült volna, ha kisebb koromban költözünk, hátha nem kötődöm még annyira ehhez a helyhez.

. De, mindegy, elindultunk. Végül is nem mindegy, egyáltalán nem karok elmenni. Itt hagyni ezt a várost…

Hosszú volt az út (2:45) Portsmouthból Birminghamig. Pontosan 244 km, eközben még tépelődtem egy kicsit, de nem lehetek ilyen makacs. Anyának is biztos nehéz, hisz ő is itt nőtt fel. Megpróbálok, pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Ez a terv, én Jasper Belet megfogadom, hogy optimista (legalább is optimistább) leszek: DD.

Mire megérkeztünk, a fuvarozók már ott vártak, nem is tudom, hogy vállalnak be ilyen hosszú utat ennyi cuccal. A ház fantasztikus volt. Jobb, mint amilyennek anya leírta, pedig olyan részletesen beszélt róla, hogy elképesztő. A szobám is jó, nem túl nagy, de én ezt szeretem. Már be is rendeztem. Barátaimra emlékeztető dolgokat egy helyre tettem. Itt van például ez a horog, mikor Mattel horgászni voltunk, katasztrofálisra sikeredett az a nap. Először a kezembe akadt bele, majd Matt segíteni akart így az övébe is. Addig szenvedtünk, míg az ő kezén felszakadt a bőr, de az enyémben ott maradt a horog. Horgostól indultunk, a sebészetre, ahol Matt kezét 4 öltéssel varrták össze. Kezemből pedig kivették a horgot. Hiába volt szörnyű, mégis mind a ketten hatalmasként könyveltük el azt a napot. Az ilyenek fognak hiányozni. Ezek a felejthetetlen napok, a mindig felvidító barátok.

Mi volt ez a hang? Bakker, a gyomrom. Mióta megérkeztünk, nem ettem egy falatot se. Anya lesz a megmentőm.

-         ANYA!! Nincs valami kaja?

-         Nincs, honnan lenne! Mondtam, hogy vacsorázz, mielőtt elindulunk! Egy kis kenyér meg vaj van és…

-         Nem tudsz a közelben boltot?

-         De, kimész az ajtón, - kössz, mint aki fogyatékos – elmész jobbra, majd a második kereszteződésnél balra, és az utca végén ott a bolt.

-         Köszi, azt hiszem megjegyeztem, majd megkérdezem, ha mégsem!!

-         Van pénzed?

-         Igen, szia! – még a végén éhen halok.

Gyors megtaláltam a bolt. Mire kiértem már szakadt. Az utolsó kanyarnál voltam, mikor…

Pillanatok (_{2. fejezet)}

Egy, két, egy két há’ és… „This is the moment, other…”- már egy ideje próbálunk,( bandánk a : „ Cold Dream”) most éneklem a kedvenc számom. A gitárszólók egyszerűen fantasztikusak. Agy és Brian remekül gitároznak. Gus pedig nagyon jó dobos, dob nélkül az egész szétesne.

Ez a szám arról szól, hogy mindenki életében van egy pillanat, ami más. Az ember azt akarja, hogy örökké tartson, nem akarja elfelejteni. Azt hittem többször is, csodálatos eséseim közben, hogy megvolt ez a pillanat. Most már biztos vagyok, csak tegnap éltem át. De mért pont egy olyan emberrel akit „előfordulhat” sosem látok többé.

 Azért szeretem a zenét, mert így kiadhatom magamból az érzelmeimet. Sokszor szükségem van rá, nem mintha nem lennének barátaim, akiknek kiönthetem a szívem, de ez is kell ahhoz, hogy teljes legyen a harmónia.

Végeztünk, indulunk haza. Brian mindig hűségesen haza kísér: „Jó kis fiú”

-         Na, mond mi bánt?- hát azt hiszem nem sikerült lepleznem a Kékszemű Lovagot.

-         Hát tegnap, nagy sietségem közepette elzúgtam. - jól kezdem.

-         Kit szedtél már össze?- nem kell sokat magyaráznom, többször is álltam elő ilyenekkel. Itt estem el, így nézett ki, itt buktam fel ilyen helyes volt…

-         Brian ez nem ugyan az, ez most más. Nem tudom kiverni a fejemből. Már a hangjától kikészültem, majd belenéztem a szemébe és akkor KO. Mért nem lehet az, hogy holnap összefutok vele? Őhm, mondjuk a boltban!

-         Mint a nyálas filmekben?- elképzeltem, hogy tényleg megtörténik azok a szemek, és az a hang!!

-         Igen ott, az most jó lenne. Egymás szemébe néznénk, és…

-         Ez tényleg más lehet, nem szoktál így beszélni. - most hogy így mondja tényleg, mintha nem is én lennék. Nem lehet valaki ilyen hatással rám 3 perc alatt.

-         Igazad van, úgyhogy veszek egy fürdőt és eszek, aztán Charlott-tal találkozom.

-         Akkor jó, szia, holnap találkozunk, gondolom –itt lesütötte a szemét, ezt nem értettem.

-         Persze hogy találkozunk, és hívd el Leaht!- Leah egy kedves csaj, aki nagyon bejön Briannek, látható ez nem viszonzatlan. Mr.Töketlen nem meri elhívni, lehetetlen, hogy ne igent mondjon. Előbb-utóbb elő kell vele huzakodni. Leah sem várhat örökké.

-         Ühüm, megpróbálom!- ez nem volt meggyőző!

-         Szia!

-         Heló!!!

 A zuhany megnyugtatott. „ úgy is túl kell esnem rajta,majd összejön mással”- ilyenekkel nyugtattam magam, hát mit ne mondjak elég sikertelen volt. Útközben is ezen vergődtem.

Charlie a legjobb barátnőm, nagyon rég ismerjük egymást. Rengeteget találkozunk, olyan őrült, mint én (persze jó értelemben). 6 éves koromban költöztek ide Birminghambe. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, de nem lógunk folyton egymás nyakán. Egészséges barátnői viszonyt folytatunk:)

-         Hello Amy, nem siettél ám- kiabált Charlotte, míg én belemerültem a gondolataimba, majd’ szívrohamot kaptam.

-         Bocsi, csak még lefürödtem meg ettem és…

-         Oké, inkább gyere be és mesélj – ezt úgy mondja, mintha legalább egy hétig nem találkoztunk volna-, hogy ment a próba? – milyen fontos.

 Charlotte, magas szőke lány, barna szemekkel, én mindig mondom, neki, hogy milyen különleges, de szerinte borzasztó.

-         Jól ment a próba- nyilatkoztam, mint egy sztár, közben betuszkolt az ajtón. -, nem történt semmi különös, csak összedobtunk egy dalt.

-         Tegnap épségben hazaértél? –kezdődik.

-         Hát, ja. –erről biztosan rá jön.

-         Jól elázhattál. Mondtam, hogy adok esernyőt. –ma biztos nincs formában

-         Akkor nem lett volna annyira élvezetes. – láttam, ez nem tetszik neki

-         Mindegy, el kell, hogy mondjak valamit. Ha te ezt megtudod…

(1.fejezet)

Szerelem első esésre 

         Már majdnem ott voltam a háznál, mikor kiejtettem a kezemből a kulcsom. Ami nem tudom hogyan sikerült, mivel úgy szorítottam, hogy ha akarják, akkor sem bírják kiszedni a kezemből. A legjobb, hogy a legnagyobb esőben ejtem el a leghatalmasabb tócsába a világon. Nagy nehezen kihalásztam a pocsolyából, de mikor felálltam megcsúsztam a sárban és sikerült elesnem, cuccaim szétrepültek.

-         Basszus! - kiáltottam! – Aztán valaki megfogta a kezem.

Amy Roger

-         Szia! Jól vagy?- Hangja mély, és bársonyos volt, teljesen elvarázsolt. Szemébe alig mertem belenézni, ez után a hang után mit válthat ki belőlem?!

-         Igen, köszi!- még mindig nem néztem fel. Segített összeszedni a holmim.

-         Hobbid pocsolyában üldögélni a szakadó esőben?- kérdezte édes mosollyal a száján.

-         Lebuktam, elég furcsa szokás- humoros is, nem csak jóképű és valószínű sohasem látom többé, ez szörnyű. Most már a szemébe néztem, leírhatatlan pillanat volt. Kék szeme megbabonázott. Haját eltakarta a kapucni, de tökéletes volt!

-         Jasper vagyok!

-         Én meg… ő izé… hát- nem voltam képes válaszolni szeme teljes kábulatba ejtett, közben karomat fogta és közelről nézett a szemembe.

-         A nevem Amy - nyögtem ki nehezen, és félénken kiszedtem kezei közül magam, aztán lefelé néztem-, Gyakran szedsz össze idegeneket az utcán? Mármint nem összeszedtél hanem, tudod…

-         Igen értem, és nem. Úgy látom, rendben vagy, úgyhogy megyek, szia és jó éjt- hadarta, majd elviharzott.

-         Szia. – kiáltottam utána- remélem, még találkozunk - utolsó mondatomat valószínű nem hallotta.

Végre az ajtóhoz értem, a sötétben alig találtam bele a kulcslyukba, de (!) azért sikerrel jártam.

-               Sziasztok!- suttogva kiabáltam, azt sem tudtam mennyi az idő. Persze anyáék még ébren voltak.

-         Bocs, hogy késtem- motyogtam- csak ha Charlottal dumálunk, nincs idő. Kint pedig…- komolyan el akarom mesélni anyunak azt a kékszemű istent, aki segített nekem? Nem tudok róla, semmit szóval nem.

-         Mi volt kint?- tudakolta Jack, anyám férje, a mostoha apám. Nagyon szerettem remek apa volt, segített anyámnak túljutni igazi apám halálán. Csúnya baleset volt, nem igazán szeretek róla beszélni.

-         Hát az, hogy akkorát estem, mint egy ház! Nagyobbat, mint a mienk- ezen jót nevettek, mivel elég nagy házunk volt.

-         Nem ütötted meg magad?- jött az aggódó kérdés anyámtól, amire persze számítottam.

-         Nem, nem, jól vagyok,-nyugtattam- csak egy nagy pocsolyába estem! Szóval csupa víz is. Megyek, átöltözöm meg ilyenek. Jó éjt nektek!

-         Szia kicsim!!

Rohantam a lépcsőn, hogy minél hamarabb ágyba kerüljek. Zuhany után be is vetettem magam a puha takarók és párnák rengetegébe. Jasperrel töltött perceimet pörgettem le magam előtt. Kék szemére gondoltam, és hogy egymás szemébe néztünk. Én pedig idióta módjára dadogtam. Mért rohanhatott el olyan gyorsan? Jó lenne tudni ki ő, és miért volt ott, mért kellett látnom, mért kellett valaki, aki megint megzavarja nyugodt szívem. Mindig találok valakit, akit el tudok képzelni magam mellett, de max. két percre látom egész életemben. Egy jó ideig nem bírtam aludni. Csak egy kék szempárt láttam magam előtt. Ez a nap kész katasztrófa holnap pedig próba…